A generatív mesterséges intelligencia most már azok számára is látható lehetőség, akik nem nyitottak az új technológiai megoldásokra. A pedagógusi hivatás nagyon sokrétű, ennek az egyik eleme a tanítás, amelyre a mesterséges intelligencia is hatással van pozitív és negatív irányban is. A digitális technológia használata önmagában soha nem jelentett pedagógiai sikert, habár bántóan sokan gondolják így.
A mesterséges intelligencia a digitális “üzemanyagok” egyik új fajtája, amely hatékonnyá tesz folyamatokat és képes helyettünk elvégezni bizonyos feladatokat. Az üzemanyag azonban nem válogat, felerősíti a jó és rossz folyamatokat, hatékonyabbá teszi a jó és a rossz pedagógiai-módszertani eszközöket is. Az üzemanyag aligha jelzi a járműveknek, hogy inkább arra menj, ne térjél rossz utakra vagy ne sántikálj rosszban stb.
Ez az írás nem vonja kétségbe a mesterséges intelligencia eszközök fantasztikus lehetőségeit az oktatásban. Néhány problémát azonban kiemel a pedagógus szemszögéből.
A könnyű út és a helyes út
Számtalan megosztás van a közösségi médiában, amelyben az MI által generált újabb és újabb tanárcentrikus eszközök bukkannak fel zavarba ejtően nagy számban és reménytelen minőségben.
Prezentációk – sok a jó kinézetű, de unalmas prezentáció, amelyeknek a gondolatmenete az MI által “kigondolt” ötletekre épül és nem a pedagógus elképzeléseire. Ha kiengedjük a kezünkből a tanításra való felkészülés alkotófolyamatát, akkor időt nyerünk, de veszíthetünk a pedagógusi szerepkörből. Hogy ezek a prezentációk átalakíthatók? Persze. Hogy jó promptokkal közelebb lesz ahhoz, ami figyelembe veszi a pedagógus fejlesztési céljait, a tananyagot, a tanulók sajátosságait. Persze. Kérdés, hogy ezt lépést hányan képesek és hányan akarják megtenni.
Teszthegyek – rengeteg teszt keletkezett, de emberek terve: legyen ezerszer sebessebb, meg helyettem legyen termelve. A kvíznek is nevezett tesztfeladatsorokat használók sokszor abban a tévedésben élnek, hogy azok: (1) azt a tudást “mérik”, amit ők átadtak, (2) nem sablonosak, nem egy kaptafára készültek, (3) azokra az ismeretekre vonatkoznak, amelyekre tényleg szükség lenne. A teszthegyek nagy része unalmas, haszontalan elfoglaltság, és sokszor próba-szerencse alapon végzik a tanteremben. Az MI-vel nagyon sok ilyen készül.
Félreértés ne essék, vannak nagyon jó tesztek is, vannak érdekes, gondolkodtató, adaptív, esetleg valamilyen készséget megmozgató kérdések, akár csoportos kvízjátékok is, és van helye néha az egyszerű megoldásoknak is.
Hogy ezek a tesztek ellenőrizhetők? Persze. Átalakíthatók saját céljainkra? Persze. Megfelelően jó és komplex promptokkal ki lehet-e hozni jó eredményt? Persze. Kérdés, hogy ezt lépést hányan képesek és hányan akarják megtenni.
Tananyagok, segédanyagok – kiváló MI-eszközök vannak már, amelyekkel segédanyagok, kisebb tananyagok készíthetők. (Most nem az interaktív tutorokra gondolok.) Aki eddig jó tananyagokat, segédanyagokat tudott készíteni, most is tudni fogja, hogy mit kell kérni és mit kell elvárni. Aki nem, az sajnos nem. Ezzel megmilliószorosodik (múltidő inkább) a silány tartalmak mennyisége. Hogy lehet-e jó tartalmakat generálni? Persze. Kérdés, hogy hányan tudják rászánni a sok időt a csiszolásra és az ellenőrzésre.
Fókuszban a tanulók – nagyon sok tanár örül, hogy a tananyag “leadása” könnyebb lehet MI-eszközök támogatásával és kevesebbet kell készülni. Egyrészt nem kell kevesebbet készülni, soha nem kell kevesebbet készülni, hanem annyit kell, amennyit csak szükséges a célok érdekében. Másrészt a lényeg nem a tanári munka, hanem inkább a tanulók támogatása. Aki eddig figyelt arra, hogy készségeket fejlesszen, éltere szóló készség-útravalót adjon, differenciáljon és figyeljen a tanulók fejlődésére, annak az MI jó támogató eszköze lehet. Aki csak a frontális módszerekben mozog, nem lát tovább a munkafüzeteken és vizsgakérdéseken, aki egy csoportot lát maga előtt, nem egyes tanulókat, annak az MI kiváló támogató eszköze lehet. És ez baj, de nem az MI hibája. Az üzemanyag nem válogat.
Forrás: Fortepan / UVATERV
Milyen úton
Miként a COVID-19 idején is történt, az MI-hullám is felszínre hozott annyi önjelölt szakértőt és oktatási “szakembert”, mintha őket is az MI generálta volna. Sok, pedagógusoknak szóló útmutató is van, amelyek egy részét az MI készítette. Ez még nem volna baj, de a hitelesség nagyon fontos és az igazi pedagógiai tapasztalat pont ugyanannyira fontos, mint az, hogy az információk megalapozottak legyenek, akár tudományosan is. Most még ez a helyzet, mert a mesterséges intelligencia fejlődésben van és a pedagógia bonyolult, hiszen az emberek is azok.
Hogy vannak-e jó képzések? Előfordul. Hogy vannak-e jó szakemberek, akiknek érdemes bízni a szavában? Még előfordul.
Mire volna szükség? Nyitottságra, és arra, hogy akkor is akarjunk tanulni, ha már évtizedek óta a pályán vagyunk. Ismerek olyan pedagógusokat, akik technikailag nagyon képzettek, de a pedagógiai módszerekben régimódiak. Ezt a problémát sem a digitális technológia, sem a mesterséges intelligencia nem oldja meg. Olyanokkal is találkoztam, akik úgy érzik, hogy már mindent tudnak, nem látják, hogy mi látnivaló van még itt, hiszen már ezer éve tanítanak és nyilván jól megy. A magabiztosság épp a nem tudás egyik jele… többnyire. Aki úgy érzi, hogy a csúcson van és már mindent jól csinál, annak már érdemes bolygóváltáson gondolkodnia. Tanulni necesse est.
Jó ötvözetnek tűnik, ha a korszerű, tanulócentrikus módszerek és a mesterséges intelligencia eszközei egymást kiegészítik úgy, hogy a pedagógus mindig tudja, hogy miként szeretné támogatni a tanulók fejlődését, és azt is tudja, hogy az MI ebben hogyan segítheti. A felelősség a pedagógusoké. Az örök gondolat most is érvéyes: ne azt tanítsunk, amit tudunk, hanem azt, amit kell.
Ez az írás nem mesterséges intelligenciával készült.
Borítókép: Artem Saranin
